Nagyon gáz

- Csak azért mert helyetted, izé, emailezgetett!!? És már odaadtad neki?

- Dehogy adtam, nem is fogom neki odaadni, ne aggódj.

- Ne is add.

- Nem fogom neki odaadni, mert én nem tudtam, hogy ő ezt hogy intézi, meg minden. Most hogy ez így kiderült, hát ezek szerint biztos, hogy egy forintot nem fogok neki fizetni.

- Ez nagyon gáz, ez a sztori.

- Hát az, abszolút, ez nagyon gáz, ez a sztori. Mármint nem az én elképzelésem gáz, hanem ez a csaj, ahogy ezt így csinálta.

- Nem, nem, igen, meg hogy hát így izé, gyakorlatilag ilyen... mini-prostit faragott belőled... szándékod ellenére.

- Hát azt mondom, hogy ez így... hihetetlen. Hát mindegy, majd én...

- Akkor nem is találkoztál még senki mással?

- Dehogy találkoztam!

- Hm. Érdekes.

- Hát az.

- Ez a Mik vannak-című történet... nem?

- Hogy Pesten ilyenek megtörténhetnek...

- Huszonegyedik század... Még jó hogy nem vittek el külföldre táncosnőnek vagy valami...

- Ja nem, ez a veszély azért nem áll fenn.

(Aztán pincér jött, hallgattunk. Hazudott, amúgy. Ezt akkor még nem tudtam, és bátor lenne azt mondanom, hogy azért valahol éreztem. Nem is bátor, hazug. Ismerem magam: eléggé naív vagyok ahhoz, hogy kénytelen legyek felülbírálni magam, amint a legjobbat feltételezem róla. És ösztönösen a legjobbat feltételeztem róla. Óvatosan megválasztani az ellenségeidet. Hallgatni a sugallatokra, nem hallgatni a félelmekre. Elengedni. Fittebb, boldogabb, hatékonyabb. Megszáradt bizalmam, lepereg bőrömről)

Újratervezés

Svéd klassz, szép és sárga, de nem annyira jó.

Igaz, hogy lett egy igen kedves barátom, Stellan a neve, szimpatikus svéd egyetemista, igazi viking, állandóan hajóval jár, és fejből nyomja a Kalevalát és az ABBA-összest. Szerinte a Kalevala is svéd amúgy, sőt, Lindsay Lohan is az, mert a Lohan, az konkrétan a szecskavágó svédül.

Kép is van, vizuálba. Integet.

Tehát újratervezés. És most már megvan a tuti. Holnap indulok.

VLAGYIVOSZTOK.

Disszidáltam Svédbe

Mégsem jó. A vidékkel nincsen baj, a vidék bitang, zsong, zsibong, rezdül. Az ételek valódiak és az emberek is. A színeik élénkebbek és a hajnalaik is.

Csak nincs wi-fi.

A wi-fi, mint tavaszi zápor fűszere a földnek, egy csipetnyi gondoskodás, ebben a rohanó világban. Jót tesz az izületi fájdalmaknak is, külsőleg adagolva. A wi-fi mellett sosem vagy egyedül, illetve nem baj, ha egyedül vagy (tele van a város szerelemmel).

Ezért úgy döntöttem, maradok vidéken, csak Svédországban. Fredriksbergbe disszidáltam. Säfsenként is ismert. Hétszáztizenhét lakos. Csak jó lehet.

Svédországban szépen süt a nap és tele van wi-fivel. Sok a tyúk és a sárga. Egy kis sárgát képileg is mutatok, érezzétek.

A svédek igen kedvesek, bár keveset beszélnek angolul, van a miszter, meg a drink, meg a one dollár. Amikor megérkezel a templomaikhoz, csapatostul sereglenek köréd a kicsi svéd gyerekek (miszter), hogy képeslapot vásárolj tőlük (one dollár). Ha nem kell képeslap (és nem kell, digitálisan fotózol, tizenöt éve nem adtál fel képeslapot), akkor van más ötletük is (drink).

Egy kis svédet képileg is mutatok, érezzétek.

Az idegenvezetőnk már fejletteb svéd, az angolja neki is pocsék, de legalább lelkes. Como estas, köszön az idegenvezető cimbire, muoy bien, válaszol az, pacsiznak, bájosak. Szeretik az életet, látszik is rajtuk. Nem rontotta meg őket a nyugati gondolkodás, a kapzsiság, a teljesítménykényszer.

Mondjuk a taxisuk, igen, egy darab van belőle, az konkértan elmeháborodott. Legközelebb arról. Vagy másról.

Kétezertíz

Elköltöztem, vidékre. Sok volt a nagyvárosi lét, a nyüzsgés, herce és hurca. Vezetékes víz, wi-fi, miértek és hogyanok. Megújuló működésképtelenség.

Falun jobb.

A csend, a szagok. A rezgések. Elmosódások. Átcsúszások. Tudások. A szomszéd kislány festett tincse. Megújulás. Működik.

Kék rapszódia

Ez ilyen szolgálatinak indul, aztán majd kanyarog.

Provokálgatom itt olvasóimat, mintha nem szeretném őket. Élcelődök ünnepeken (nem Karácsonyon, jelzem), Avatáron lovaglok, félrevezető címmel támadok, odadobom, hogy nem káromkodok mert megtehetem, a rátartiságot, mint üveggolyót, megkapom.

Okos befogadó azonban átlát a szitán.

Mert mit mutat a szita? (Minden írószerű szénalapú szitája.) Azt mutatja (oldalra pillant, hogy van ez pontosan), hogy mi zajlik bennem ebben a pillanatban. És olyan lesz a szöveg. Provokáló. Vagy vicces. Vagy dühös. Vagy szar. Belülről kifelé, a monitorra, aztán meg az Óperenciás tengren is túlra.

Apropó.

(Ezt nem tudom, hogy írtam-e. Ha nem, már kellett volna. Ha igen, a korral járó szenilitásra fogom. Valamint a lustaságra, hogy nem nézek utána.)

Szóval az Óperenciás tenger, gyermekkorunk varázslatos Óperenciás tengere, megvan az eredete?

Adok egy kis gondolkodási időt.

Addig anekdot. Ölöm éppen a pasit, amikor megszólal a mobilom, anyám az, hogy olyan zoknit vegyek, ami áteresztős, mert az kell bakancsba. Hogy az anyámba öljek pasit, ha állandóan baromságokkal jönnek? Áteresztős, mi? Mint múltkor, a csutkás Adidas. A román isten rohassza meg. Azért persze megöltem, de szétbaszott az ideg, nem is volt jó.

(Nyugalmasság. Volt ez a mondatkezdet a fejemben, hogy ölöm éppen a pasit, be kellett fejezni. Mondatot nem dobunk ki.)

Amúgy a világban semmi különös, tökéletlen mint volt, szerethető mint volt. Klímaegyezmény nincs, a gyalogosok nem értik meg, hogy hóban a kocsi a gyengébbik fél, beleszerettem két új sálamba, az új Kasabian bitang, ma negyed hétkor feküdtem le, később karácsonyi ajándékot csináltam Marciból egy bordó csokornyakkendő segítségével, de voltam olyan hülye, hogy ne örökítsem meg.

Óperenciás: Ober Ens. Mert a kicsi magyar nép, amikor még nem volt annyira kicsi, viszont messzemenőkig szerethető volt, az Ens folyót tengernek élte meg, az azon túli világot pedig meseszerűen távolinak. És így a kedves magyar nép szájhagyománya belevette ezt a mesékbe. Régi élményem ez, autóban, Petőfit hallgatva tudtam meg, lehet, hogy a Googleporos ujjak világában már közhelyszerű.

Csak akartam valami kedveset.

Avatar

- Ne okoskodjunk, ne bonyolítsuk. Ne cukrozd. Egytől ötig?

- Ej, baszki...

- Na! Hagyjuk a posztmodern kontextusba-helyezési kényszert. Főleg hagyjuk a gyermekkorodban milyen hatással volt rád a Terminátor-bekezdést. A nép egyértelmű választ akar.

- Három. Háromnegyed és kétharmad között mozog. A lehetőségeihez képest kétharmad, szórakozatás terén háromnegyed.

- Értem, köszönöm, mostantól egyszerűbb válaszokat kérek. Csalódás tehát?

- Ja.

- Köszönöm az egyszerű választ. Episode I-jellegű csalódás?

- Az. Leszámítva, hogy Cameronnak, Lucasszal szemben nem volt mit tönkretennie.

- Hol csúszik félre a dolog?

- Azt hiszem két helyen. Az első a sztori. A sztori annyira kiszámítható, hogy mindent tudsz előre. de tényleg mindent. Képtelen meglepni.

- Példákat.

- Szpoilerezhetek?

- Ja.

- A rossz fiú kém lesz, megismeri a jószívű világot, és átáll a jó oldalra. Bumm. Összejön egy helybélivel, bumm. Ezt nem nézik a helyiek jó szemmel, de aztán bizonyítja rátermettségét, bumm. Élére áll a háborúnak, bumm. A végén szemtől szemben küzd meg a főgonosszal. Tovább is van, pendítsem még?

- Ezt azért még meg lehet jól is csinálni.

- Lehetne, de nem. Minden karakter kétdimenziós, bináris a végletekig. Semmi összetettség nincs a szereplőkben. Az emberek rosszak, kivéve a tudósokat, akik jók. A navik jók. A technika rossz. A természet viszont tök jó. Cameron eddig nem ilyen volt. Klisékből épít katedrálist.

- Lucas?

- Lucas.

- Mi a másik gond?

- Az üzenet. Körbeveszi a filmet ez a környezetvédő banalitás. És félre ne érts, én már kiskoromban is a fenntartható fejlődés-képregényeket olvastam, sőt lebasztam a teljes olvasótáboromat, hogy azonnal rohanjon megnézni az Al Gore-filmet. Tehát nem mosolygok meg semmit, ami okosan védi az értékeinket. De ez...

- Bután védi?

- Először bután, aztán kurvára didaktikusan, szájbarágósan bután. A zárójelenet mintha az Édesvíz kiadó spirituális elvonulásán készült volna, a Mátrában, középkorú hölgyek lelkes közreműködésével. Merthogy a bolygónak közös tudatalattija van, és képzeld, ha a navik bedugják a hajukat, már rá is csatlakoztak a globális természeti idegrendszerre, és ha a navi istennő üzen, mint Kossuth Lajos, akkor az is állatok csatába indulnak, még azok is, akik korábban cafatokra akarták szedni az összes navit. De nehogy félreértsük, a roham előtt a szörny még bólint is egyet. Bólint! Csata után meg koktéloztak, mi?

- Értem, csak rövidebben. Mi a jó benne?

- Gyönyörű. Elképesztően szép. A NatGeo filmjét a Pandoráról napokig elnézném, annyira érzékletesen csinálta meg Cameron. Nem pixeleket nézel, ott vagy az egészben. Vannak ezek az éjszakai villódzó-foszforeszkáló fák, azok teljesen odabasznak. Plusz a fegyver-technológiai pornó is. Olyan katonai hardware-t rajzol fel, összekakilod magad. Az egész első óra, a felvezetés, hibátlan. Olyan mint a Watchmen, mesteri felütés, aztán nem megy sehova.

- A végén a jó győz?

- Szerinted? Perszehogy. És azt is tudod, mit nem mutat meg Cameron.

- Mit?

- Egy évvel később a gonosz emberek visszajönnek, és szétbombázzák az egész szart.

- Akkor a hét legjobb élménye?

- Kimentem a teraszra, a hóba, ruha nélkül. A csakráim kedvéért.

Ünnep (oly szép)

Jönnek az ünnepek (jönnek a csehszlovákok), rohanunk, tömegnyomorgunk, beleizzadunk, mozgólépcsőzünk, költünk, pinkódot kérem szépen és utána a zöld gombot tessék szíves lenni megnyomni, csomagoljam, ajándék lesz?, vagy mit szólnál egy könyvhöz?, könyvvel nem lehet nagyon mellélőni, nagybevásárlunk, kilókat szedünk fel, és bennünk a ciki, mert mi van ha ő megajándékoz minket, de mi őt nem, vagy fordítva, inkább igen, inkább nem, nehéz.

Minap Kornis elmélkedett a Vígszínházban az ünnepről. Ha előre tudom, hogy az ünnepről fog elmélkedni, nem biztos, hogy elmegyek. Nem tudtam, elmentem. (Annyit tudtam, hogy egy barátját is meghívta az alkalomra, ettől tartottam, pedig ez lett a legizgalmasabb rész, Csányi Vilmos (“Vilikém”) volt a barát.) Miért nem biztos?

Nem érdekelnek az ünnepek.

Tessék, lehet szapulni. Egyszer már utaltam erre, itt, finoman. Most viszont karcosan is, tessék, nem érdekelnek. Túlzok és hatásvadászok, persze, összetett életeket passzírozok egyszerű szalagcímekbe, de közel így van. (A végén nyílván bűnhődök majd, tán eltűnök hirtelen.) És nem azért nem érdekelnek, mert rohanunk, tömegnyomorgunk, satöbbi.

Leírom rögvest, de előtte rövid kanyar. Azt mondta Kornis, egy mondatban, hogy az ünnep alkalom az áhítatra, az ünnepben a Mindenhatót köszöntjük. (Más számára azt mondta egy mondatban, hogy az ünnep különlegessége a rákészülésben rejlik. Befogadói élmény, mindenki felé más orcáját mutatja.) Csányi viszont azt mondta, egy mondatban, hogy az ünnep evolúciós szükségletünk, kultúrateremtő rituálé, jelkép. (Más számára azt mondta egy mondatban, hogy az ünnep az egyén lehetősége a közösséghez való kapcsolódásra, befogadói élmény, elképesztő nagy ribanc vagy!)

Akár Mindenható, akár kultúrateremtés, akár közösséghez kapcsolódás, ugyanúgy nem érdekel. Mert ugyanúgy ósdi. Túlléptünk a Mindenhatón, kipipáltuk a kultúrateremtést, közösségeink végérvényesen átalakultak (igen, rád mutagatok világháló), az a jó (üdvözítő, malaszttal teljes, fasza), ha minden napunkat olyanbá varázsoljuk, mintha ünnepes lenne.

Mennyivel nehezebb, mennyivel hálásabb.

Megtalálod az igazi szerelmet 2010-ben?

Fizetek a parkolóautomatánál, kétszázasom van, úgysem fogja elfogadni, miért nem fogja elfogadni, mindegy. Előttem egy srác, most még az övét nem fogadja el, csendben várok, nemsokára beszédet gyakorlunk a Weberrel, azzal vagyok. Aztán a srác hirtelen hátrafordul, Nincs egy fölös kétszázasod?, ezt, így, nekem.  

Nem szemerkél az eső, erre határozottam emlékszem, hogy nem, és sötétedik is. Az alap az, hogy nincs egy fölös kétszázasom, van néhány alap, ez is az. Megnézem azért, hátha jó fej, szeretheti a macskáját, az édesanyját, a hazáját, nem tudom, lehet benne valami emberi, Star Wars-póló, mint a Lindelofon amikor forgatókönyvírót kerestek a Lost-hoz. Ránézek, arc érdektelen, kabát érdektelen, pulóver érdektelen, aztán a bal kezében, szépen, egymás mellett, kéz a kézben, ott pihen egy rokkantkártya és egy parkolási büntetés.

Rokkantkártya, mi?

A (megnézem) szpojleres kis Peugeot-dhoz, mi?

Nincs.

Egyben rohadjál is meg. (Illetve, magamba nézek, régen túlléptem én már azon, hogy rohadjál meg, inkább csak derűs tétlenséggel fogom szemlélni ahogy megrohadsz.)