Alapítvány

Életem öt legjobb könyve

Volt ez a kérdés, hogy mi az az öt könyv, ami legjobban, leginkább, és így egészen mélyen. A könyvek, akárcsak a kaják, méretes helyet foglalnak el az életemben, annál mindenképpen méretesebbet, minthogy mind az ötöt belezsúfoljam egy bejegyzésbe.

Kezdjük tehát az elsőnél. Időrendileg.

Az első könyv, amely ilyen zsoltformáló jelleggel bírt, nem tudom pontosan mi volt. Több jelöltem is van, vegyük ezeknek a számtani, mértani átlagát: Minden napra egy mese, 77 magyar népmese, Winnetou és Benedek Elek. Főleg Benedek Elek.

Tévedés ne essék: bárki aki azt gondolja, hogy őt elsősorban Tolsztoj, Esterházy, Danielle Steel vagy Stephen King művei csiszolgatták, vaskos tévhitekből táplálja önnön lelkét.

Mindenkit mesék formálnak.

(Idebiggyesztek egy aggodalmas kitérőt, hogy remélem valóban így van. Mese alatt értve a mesekönyvből, anyuka által, lefekvés előtt felolvasottat. Oké, a Winnetou ebből kilóg.)

Két hetyke emlék ezekről. Nem találomra kettő, hanem alig tudtam összekaparni kettő.

Első. Mátyás király, és a bíró lánya. Amikor azt mondja Mátyás király, hogy jöjjél is, meg ne is, hozzál is ajándékot, meg ne is, legyen is rajtad ruha, meg ne is. Ügyes lány pedig megoldja, galambokat hoz, meg hálót vesz fel ruha gyanánt.

Álljunk itt meg barátaim. Idózzunk egy pillanatra az utolsó felvetés és válasz előtt. Legyen is rajtad ruha, meg ne is. Erre hálóból, meztélláb.

Érezhető ennek a súlya?

Átmegy ebből valami?

Hogy hálóból?

Életemet bíztán nevezhetem kalandosnak, megettem már kenyerem élménydúsabb javát, ha holnap meghalok, nem lesz bennem fájó hiányérzet. Őszintén. De a bíró lánya, és annak hálós ruhája jobban odabaszott, mint bármi más. Ha hetvenévesen, híres íróként, vagy híres kócsként, vagy névtelen nagypapaként visszagondolok majd, a kötelező karosszékben, magyarázandó életem bizonyítványát, mindenért a hálós ruhát fogom hibáztatni. Mindenért. Mert már hat (hét, négy, nyolc?) évesen a hálóból kitüremkedő mellek gondolatával kellett bírkóznom. Plusz meztélláb.

Ehh, leszarom a másik emléket. Winnetous, kedves, szinte bájos, de a hálós ruha árnyéka elhomályosítja. És nem futok köröket a képzavar kiigazítására.

Feleim, óvakodjatok a hálós ruhás meséktől. 

ui. talán kivackolhatnék magamből még többet erről, hiszen ritka az amikor blogírás után ennyire felindult leszek, sőt zaklatott, de hat öt percet bír még az aksi. Képet sem rakok, pedig milyen klassz lenne. Maradunk annál, hogy a hálós ruha monnyon le.